Életmód Lelkizés

“Nehéz egy drogosnak tanácsot adni”

Bével korábban a Ráczkeresztúri drogrehabon találkoztunk pár hónapja. Azóta kikerült és új életet kezdett. Most újra beszéltünk vele, és megkérdeztük milyen a kinti lét. 

Bé több hónapos rehabilitáció után fokozatosan szokott vissza a városba.

„Erre azért volt szükség, hogy megismerkedjek azzal, milyen józanul kint a világ. A terápiazáró egyébként jól sikerült, volt, aki sírva búcsúzott el tőlem. Nagyon megható volt.”

A rehabon töltött idő alatt Bének több barátja is lett, akikkel most is tartja a kapcsolatot.

 „Nem hiszek abban, hogy van terápia előtti és utáni élet. Egy élet van. Nem mentem el onnan végleg, most is meg fogom őket látogatni”

De nem csak látogat, hiszen van olyan srác, akivel kint is tartja a kapcsolatot.

Szórakozni mész? – tesszük fel a necces kérdést.

„Nem igazán…teljesen máshogy osztom be az időmet, mint korábban, megváltozott a rutinom is, de egyelőre még nem mentem bulizni.”

Anyuékkal minden rendben

Bé első interjújában elmondta, hogy nem felhőtlen a viszonya a szüleivel, azóta ez a családterápiának köszönhetően rendeződött. „Érezhetően jobb a viszonyom a szüleimmel. Most már újra náluk lakom” – mondja a fiú, hiszen volt idő, amikor annyira nem bírta elviselni az otthoni légkört, hogy inkább haveroknál húzta meg magát, aztán jött a rehab.

A fiatal fiú jelenleg a Megálló Csoportba jár segítő foglalkozásokra és a sulit is itt végzi. „A rehab után át akartam szokni egy másik közösségbe, ezért kezdtem el ide járni. Megfogott a hely családias légköre és az itteni iskola is sokkal jobban tetszik.” Bé nagyon örül annak, hogy a Megállóban sokkal kevesebben vannak egy osztályban, mint egy sima középiskolában, ez pedig azért jó, mert így több idő jut egy-egy diákra. „A tanárok jobban figyelnek ránk, részletesen elmagyarázzák, ha valaki valamit nem ért, egyszerűen más a hozzáállás.”

Bé így összegzi a durva drogozás utáni tiszta életét:

„Olyan vagyok, mint amilyen a drogozás előtt voltam. Érdeklődő és boldog, úgy gondolom sikerült mindenben megtalálnom az arany középutat.”

És mit tanácsol a drogos fiataloknak?

„Nehéz egy drogosnak tanácsot adni addig, amíg ő maga rá nem jön arra, hogy problémája van. Viszont annak, aki már tudja, hogy ez neki nem jó, annak azt tanácsolom, hogy ne féljen elmenni rehabra, mert ott felbecsülhetetlen élményeket szerezhet.”

Ha hasonló helyzetben vagy, esetleg akad olyan a környezetedben, akinek problémája van a drogokkal, itt tájékozódhatsz ingyenesen, és név nélkül. 

egycsonakban.hu

 

Információ az írórol

szerk

Szólj hozzá!