Kultúra Szórakozás

Filmek, amiket még ballagás előtt látnod kell (első rész)

Szubjektív ajánlónk következik.

Átnevelő Tábor (Boot Camp 2007, thriller)

 Már a film címéből is rájöhetünk, hogy a történet nagy része egy táborban játszódik. Ide azok a fiatalok kerülnek, akik otthon valamilyen problémákkal küzdenek.  A gyanútlan szülők elküldik ide gyerekeiket, mit sem sejtve arról, hogy mennyi veszélynek teszik ki őket ebben a táborban. Egy szörnyű tragédia után a két főszereplőnek végül sikerül megszökniük.

 

Az Osztály (Klass 2007, észt filmdráma)

A film főszerepében egy egész osztály van. Szinte minden fiataloknak szóló filmben megjelenik a kiközösítés, bullying jelensége. Itt is szó van erről, csak sokkal durvább módon, mint ahogyan azt mi el tudnánk itthon képzelni. Nem csak annyiról van szó, hogy megdobálják, csúfolják, vagy elgáncsolják az áldozatot. A kiközösített tagot csak néhány osztálytársa próbálja védeni, de hiába, az ügy tragédiába fullad. Úgy gondolom, ezt  minden diáknak érdemes megnézni, mert nagyon tanulságos, és mert igaz történet alapján készült.

Szexkepming (Renesse 2016, holland vígjáték)

Négy iskolás fiúról szól, akiknek az életük nem túl érdekes, mert nem igazán kezdenek magukkal semmit. Ezen a nyáron azonban minden megváltozott. Az egyik fiúnak meghalt a nagyapja és azt a feladatot kapta, hogy szórja el a hamvakat a barátaival együtt, abban a városban ahol a fiatalkora legjobb pillanatait töltötte az öreg. Ekkor még a fiúk nem is sejtették, hogy ők is életük legjobb szakaszát fogják megélni ezen a nyáron. Egy kempingben sátoroznak, amely tele van velük egykorú fiúkkal és lányokkal, ezerrel megy az ivászat, bulizás, csajozás és a szivatásokból sem lesz hiány.

Góth Júlia

Információ az írórol

szerk

Szólj hozzá!