Sulis témák

“Nagyon megszenvedtem vele” – tapasztalatok a felvételiről

Minden diák átesik a felvételin, amely a gimnáziumi továbbtanuláshoz szükséges. A szóbeli és írásbeli megmérettetés nem kis falat. Saját tapasztalat következik.

Édeskevés

A központi írásbelin a diákoknak 2×45 perc áll rendelkezésükre, hogy matekból és magyarból bizonyítsanak. Ez az idő a magyarra talán elég lehet, viszont a matekra ez édeskevés. Olyan feladatok is előfordulhatnak benne, amelyet még soha nem is láttál. Az index újságíróinak egyébként bele is tört a bicskájuk az idei matekba.

Én egy éve írtam felvételit, de az az időszak számomra egy szenvedés volt. Állandóan azon aggódtam, hogy el fogom rontani az egészet. Hát így is lett. Magyarból alig lettek pontjaim, és a matekot is sikerült elcseszni, de ez annyira nem lepett meg. A másik dolog, amiatt rommá izgultam magam, a félévi jegyeim, ezek ugyanis minden iskolába kellenek. Utólag kicsit túlparáztam ezt, mert a jegyeim elég jók voltak, viszont azt tanácsolom mindenkinek, hogy ne féljen, ne pánikoljon, mert attól csak rosszabb lesz.

Góth Júlia

Információ az írórol

szerk

Szólj hozzá!