Mások kérdezték

Anya! Kérlek, ne üss meg

Anya! Kérlek, ne üss meg

Kedves Valaki, aki elolvassa a levelem,

Elnézést a zavarásért. Normális esetben sose írnék e-mailt, főleg nem magán jellegű problémáim orvoslásából kifolyólag, de muszáj kibeszélnem magamból ami nyomaszt, és nincs senki, akivel megoszthatnám ezt úgy, hogy figyelmes fülekre talál a mondandóm, és nem csak azt kapom válaszul, hogy mennyire szerencsétlen vagyok.

12 éve vagyok cukorbeteg, a szüleim elváltak, fiatalabb koromban molesztáltak, egy szóval elég labilis személyiség vagyok. Nagyon sokat vagyok depressziós és sajnos már a környezetem is nagyon unja, úgy tűnik. Most vagyok 17 éves, de már többször akadt problémám evészavarral is, anyukám nem vette észre, vagy nem veszi kifejezetten komolyan azt hiszem, a barátaim voltak azok, akik észrevették, hogy egy hét alatt 6 kilót fogytam és érezték úgy, hogy segíteniük kell. Sajnos ez az állapot, akármennyire is azt hittem, hogy túllendültem rajta, olykor vissza vissza köszön. Tudom, hogy nem normális, ha nem eszem napokig, de olyankor valahogy mintha elfelejteném, vagy nem tudom. De igazából nem emiatt írok. Ma reggel történt, hogy találkoztam anyukámmal a konyhában, rákérdezett, hogy csomagoltam e magamnak a suliba ebédet, és amikor nemmel válaszoltam, repült a jól irányzott pofon, miszerint mi megbeszéltük, hogy minden nap eszem. Anyukám nagyon kedves nő, de sokat stresszel, megesik, hogy egy két hetente elpattan az agya, és csattan egyet a keze rajtam. Ezt igazából már megszoktam. A kérdésem csak annyi lenne, hogyan kellene megértetnem anyukámmal azt, hogy szerintem nem így kéne reagálnia, anélkül, hogy ez szemtelenül hangozzon.

Válasz:

Szia!

Köszönjük, hogy írtál nekünk! Nem raboltad az időnket, és bármikor írhatsz nekünk, ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged!

Úgy látom, nehéz évek vannak a hátad mögött és most is nagyon elkeseredett vagy. Teljesen jogosan érzed úgy, hogy nem a pofonok a megfelelő reakciók egy ilyen problémára.

Az evészavar egy komolyabb dolog, és fontos, hogy beszéljetek róla. Az, hogy anyukád élete stresszel teli, nem kellene, hogy feltétlenül együtt járjon azzal, hogy megüt.

Szerintem a legjobb lenne, ha szakítanátok egy kis időt egymásra, és leülnétek beszélgetni. Elmondhatnád neki, hogy nem azért nem eszel, hogy őt bosszantsd, vagy tiltakozz, és az, ha ilyen agresszívan reagál az neked nagyon rosszul esik, és nem lesz tőle étvágyad. Mesélhetnél neki arról, hogy sokat szomorkodsz, és talán ő is megnyílna előtted, átbeszélhetnétek régebbi problémákat is. Csak fontos, hogy ezalatt az idő alatt próbáljatok meg csak egymással foglalkozni, kettesben leülni valahová.

Nagyon nehéz most neked, de nagyon remélem, hogy sikerül őszintén beszélgetnetek, „lelkiznetek” egy kicsit, és az javít majd a helyzeten!

Ha  a jövőben bármi problémád adódna, nyugodtan írj nekünk!

Üdv:

Gitta

Információ az írórol

szerk

Szólj hozzá!