Lelkizés

Hogyan legyünk magabiztos felnőttek?

Hogyan legyünk magabiztos felnőttek?

Önértékelési problémáid vannak? A felnőtté válást nehéznek érzed? Akkor egy pszichológus segíteni tud. Dr. Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára elárulta nekem, hogyan. Vele beszélgettem a felnövésről és buktatóiról, valamint az önértékelésről egy előadása után.

Sokszor a fiatalok már gyerekkoruk óta szinte csak negatív kritikát kapnak a családtól. „Ezt is rosszul csinálod! Nem vagy elég jó! Miért bénázol már megint?”- hangzanak az ismerős mondatok és még lehetne folytatni. Ilyenkor hibás énkép alakul ki, mivel az agy „rosszul programozódik be” a folytonos szidás miatt. Ennek alacsony önbecsülés lesz az eredménye. A pszichológusok azonban a terápiákon tudnak dolgozni a belső megerősítésen. Át tudják írni a korábban kialakult rossz programokat, berögződéseket. Segíteni tudnak azon, hogy hogyan érezzük magunkat magabiztosnak. Ezért is nevezik a pszichológiát a reménység tudományának, hiszen mindig lehet újrakezdeni.

A felnőtté válást nem csak a rossz gyerekkor nehezíti, hanem az is, hogy sokan eleve félnek a felnövéstől. Ilyenkor, akaratlanul nem tanulnak meg kötődni, felelősséget vállalni, elköteleződni. Csak kapni akarnak az élettől és az emberektől, adni nem. Ezek mind-mind egy kisgyermek tulajdonságai. Az illető tehát benne marad a gyerekségben, csak a szüleihez tud kötődni, gyerekszerepben konzerválódik. Ezt a jelenséget a szaknyelv korai zárásnak nevezi.

Elköteleződni nem csak ember mellet lehet. A felnövés során kialakul bennünk az értékrendünk, meggyőződésrendszerünk, hitrendszerünk, azonban vannak olyanok, akiknél ez nem következik be és ebből később problémáik adódhatnak.

Egyre több helyen lehet részt venni kortárscsoportos terápián. Az úgynevezett mester foglalkozik itt a nagyjából azonos korú emberekkel, fiatalokkal. A résztvevőknek őszintén és nyíltan kell beszélniük a bennük felmerülő kérdésekről. Ezeket a problémákat a mester nem erőszakosan szedi ki a fiatalokból, hanem meggyőzéssel, türelemmel. Ilyenkor a bábáskodás technikáját alkalmazza, amelynek lényege, hogy a mester nem mondja meg, mit és hogyan kell gondolni és tenni az életben, hanem különböző fogásokkal rávezeti az illetőt a helyes útra. Fontos beszélgetési téma ezekben a kortárs csoportokban, hogy ki mit képzel el a jövőjéről, milyen életet képzel el magának, illetve hogy a céljaiért mit hajlandó megtenni. Ilyen kortárscsoportos foglalkozásokat szervez többek között a Kortárs Segítő Szolgálat Egyesület, az ELTE Kortárs Segítő Csoport, a Kortárs Segítő Alapítvány Műhely és a Company Alapítvány Tini-lánc Kortárssegítő Csoport is.

Radva Luca

Információ az írórol

szerk

Szólj hozzá!