Mások kérdezték

Zavarság

16 éves lány, Rózsa

 

Kérdés:
Azzal a kérdéssel fordulok hozzátok, hogy már egy ideje megismerkedtem egy sràccal. Nàlam idősebb aranyos, kedves, tök jól elvagyunk és együtt is vagyunk. Az elején minden màs volt, sokkal többet foglalkozott velem és éreztem, hogy szeret. Azonban ez idővel megváltozott elhanyagol és csak akkor érdeklem, hogyha épp valamit szeretne, úgy érzem nem vagyok neki fontos…A helyzetett még rosszabítja az is hogy van egy nagyon jó fiú haverom, akivel szintén nagyon elvagyunk és törődik is velem, meg meghallgat, de előfordulnak néha olyan érzéseim, hogy szerelmes vagyok ebbe a haverba, ami nem lenne helyes, ugyanis van baràtom. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek, mert szeretem a pàrom, de nem szerelemből. A barátsàgnál jóval több, de a szerelemnél kevesebb. Ha tudnátok segíteni egy jó tanáccsal azt megköszönném. 🙂

 

 

Válasz:
Szia Rózsa!

Úgy látom, sok érzés kavarog most benned és nagy dilemmát okoz ez a helyzet, ami még külső szemmel sem tűnik egyszerűnek.
Szerintem amikor párkapcsolatról van szó, kifejezetten fontos, hogy a szívedre hallgass. Gondold végig, melyik fiú iránt mit érzel, melyik hasonlít leginkább a szerelemre, ki mellett érzed magad jobban, vagy tudsz inkább önmagad lenni, melyikükkel miről tudsz beszélgetni, mit tudsz velük megosztani. A szerelemben talán az egyik legfontosabb dolog a kölcsönösség, hogy a másiknak is olyan érzései legyenek irántad, mint neked a párod iránt. Ezt is érdemes végiggondolni, a fiúkkal is beszélni róla.
Egy őszinte beszélgetés mindkettőjükkel nagyon hasznos lehet, hogy tisztázzátok a kapcsolatokat. A barátodnak felvethetnéd azt, amit nekünk is leírtál, hogy elhanyagolva érzed magad, már nem olyan az együttlét, mint amikor összejöttetek. Ha meghallgat, lehet, hogy jobban figyel majd rád, és így a szerelem is visszatér közétek? A haverodnak is elmondhatod finoman, hogy változnak az érzéseid vele kapcsolatban. Érdemes óvatosan közelíteni a téma felé, például olyasmit mondani neki, hogy „Azt hiszem, kezdelek jobban kedveli, mint egy barátot”. Fontos, hogy ne egyből azzal támadd le, hogy szerelmes vagy belé, bár abból, amit írtál, úgy tűnik, még te sem vagy ebben biztos. Mindkét beszélgetésnél fontos, hogy kettesben, nyugodt körülmények között beszélgessetek időt hagyva arra, hogy mindenki elmondja, amit gondol.
Még egy apróság: szerintem tökre nem ciki, ha a barátság szerelemmé változik. A jó barátságok néha átlépik ezt a határt, több lesz belőlük. Ez elsülhet rosszul, mert lehet, hogy a kapcsolatotok változásával ti magatok is változni kezdtek egymás társaságában, de akár egy jó párkapcsolat is lehet belőle, mert jobban ismeritek egymást, mint két, szinte idegenül randizni kezdő ember.
Hát, nagyon nehéz egy ilyen helyzetben dönteni, remélem, tudtam segíteni valamennyit az előrelépésben. Az is segíthet még, ha a legjobb barátnőddel egy csajos beszélgetés során elmeséled neki ezeket, sokszor jól tud esni egyszerűen az is, ha csak meghallgatnak. 🙂
Ha pedig valamilyen irányba változás indul a srácokkal, és szívesen beszélgetnél még erről, nyugodtan hívj minket telefonon vagy skype-on.

Sok sikert és boldog döntést kívánok!

Noémi

Információ az írórol

Siteadmin

Szólj hozzá!