Mások kérdezték

Nem megy ez az élet

15 éves lány, Jalena

 

Kérdés:

Szóval, nem egészen tudom, hogy melyiket kellett volna választanom az “élettörténet/kérdés” közül, mert nagyon sok minden van bennem, ami inkább egy önéletrajzhoz fog hasonlítani. Próbálom összeszedni mi a baj. Depressziós vagyok és öngyilkos akarok lenni. /Általános tinédzserkori bajoknak hangzik, de ez számomra az életem keresztje./ Kiskorom óta mindig rossz dolgokat teszek, van amikor loptam, rengeteget hazudtam, az elképzelhető összes bűnt megcsináltam. Volt ami kiderült és sokat sírtam, szorongtam ezek miatt. Mindig magamban tartottam és kiskorom óta félelem gyötör, hogy kiderülnek e vagy sem. A szüleimmel már két éve nem tudok kommunikálni. Nagyjából az életem az anyámból áll, de annyira félek tőle, hogy nem tudok őszinte lenni neki. Eltávolodtunk egymástól, és habár ő ezt természetesnek veszi elvégre tini, serdülőlány vagyok, én néha szeretném, ha megértene. Ha nem kötne belém, ha azt mondaná: “vannak dolgok, amikben én hibáztam”, és hogy ha elkezdek vele beszélni ne érezzem olyan kellemetlenül magamba, ne sírjam el magam. de nem megy. ÉS a sok fájdalom, ami belülről feszeget, egyre rosszabb. Néha magammal beszélgetek, vagy bántom magam … Ha egy rosszabb dolog jön, akkor öngyilkos hajlamaim vannak. Majdnem megteszem: de félek. És nem látom a kiutat, és soha, de soha nem akarok beszélni az édesanyámmal, csak szeretnék egy kis időre elmenni tőle. /Lenne rá lehetőségem, az iskolámban egy kollégium is van/ Mert amikor otthon vagyok, túlságosan magányos és depressziós vagyok, egyedül a szobámban ülök, és próbálom rávenni magamat, hogy tanuljuk, de nem megy. Imitálom, hogy ha anyum valamikor arra jár, kinyitom a tankönyveket stb., de nem nagyon tanulok, emiatt pedig rosszabbodnak a jegyeim. -> És persze sokat veszekedünk ezen, de nem érti meg, hogy egyszerűen csak szeretnék végre fölszabadulni. Nem félni, és nem hazudozni, nem megjátszani magam vagy titkolózni. Így hát úgy érzem csak a halál a kiút, de megtenni sosem merem. Mégis mit tegyek? Hogyan javulhatna minden? Hogyan vehetném rá az édesanyámat, hogy kollégiumba költözhessek? Hogyan küzdhetném le a depressziót és a magányt?

Ui. Ha azt írják vissza, beszélgessek erről az anyámmal, semiképp se fogok. Akiknek beszéltem erről, mind ezt mondták, és tudom kedvességből és valójában tényleg csak ez segíthet … De ezt az egy dolgot nem akarom. Köszönöm a megértést és a választ!

Válasz:

Kedves Jalena!

 

Igen, az első reakcióm a történetedre nekem is az, hogy beszélned kellene anyukáddal, el kell neki mondani, amit ide leírtál. Te is tudod ezt, csak félsz megtenni. Nagyon nehéz helyzetben vagy, és szinte érzem a fájdalmadat az írásodban. Szerintem klasszul összefoglaltad, hogy mit érzel, mit kellene, vagy éppen mit nem kellene megtenned magaddal. Az öngyilkosságot látod sokszor kiútnak, de szerintem a kollégiumba költözés sokkal jobb megoldás. Azért is nehéz ez a dolog, mert még kiskorú vagy és a szüleid beleegyezése kell ahhoz, hogy kollégiumba mehess. Van esetleg rokonod, testvéred, barátod, akiben megbízhatsz, vagy aki segítene abban, hogy beszélhess anyukáddal erről? Van esetleg iskolapszichológus a suliban? Szerintem nagyon jót tenne, ha felkeresnéd őt, és őszintén beszélgetnél vele erről. Jó lenne, ha valaki melléd állna és segítene neked ebben.

 

Üdv, Virág

15 éves lány, Jalena

 

Kérdés:

Szóval, nem egészen tudom, hogy melyiket kellett volna választanom az “élettörténet/kérdés” közül, mert nagyon sok minden van bennem, ami inkább egy önéletrajzhoz fog hasonlítani. Próbálom összeszedni mi a baj. Depressziós vagyok és öngyilkos akarok lenni. /Általános tinédzserkori bajoknak hangzik, de ez számomra az életem keresztje./ Kiskorom óta mindig rossz dolgokat teszek, van amikor loptam, rengeteget hazudtam, az elképzelhető összes bűnt megcsináltam. Volt ami kiderült és sokat sírtam, szorongtam ezek miatt. Mindig magamban tartottam és kiskorom óta félelem gyötör, hogy kiderülnek e vagy sem. A szüleimmel már két éve nem tudok kommunikálni. Nagyjából az életem az anyámból áll, de annyira félek tőle, hogy nem tudok őszinte lenni neki. Eltávolodtunk egymástól, és habár ő ezt természetesnek veszi elvégre tini, serdülőlány vagyok, én néha szeretném, ha megértene. Ha nem kötne belém, ha azt mondaná: “vannak dolgok, amikben én hibáztam”, és hogy ha elkezdek vele beszélni ne érezzem olyan kellemetlenül magamba, ne sírjam el magam. de nem megy. ÉS a sok fájdalom, ami belülről feszeget, egyre rosszabb. Néha magammal beszélgetek, vagy bántom magam … Ha egy rosszabb dolog jön, akkor öngyilkos hajlamaim vannak. Majdnem megteszem: de félek. És nem látom a kiutat, és soha, de soha nem akarok beszélni az édesanyámmal, csak szeretnék egy kis időre elmenni tőle. /Lenne rá lehetőségem, az iskolámban egy kollégium is van/ Mert amikor otthon vagyok, túlságosan magányos és depressziós vagyok, egyedül a szobámban ülök, és próbálom rávenni magamat, hogy tanuljuk, de nem megy. Imitálom, hogy ha anyum valamikor arra jár, kinyitom a tankönyveket stb., de nem nagyon tanulok, emiatt pedig rosszabbodnak a jegyeim. -> És persze sokat veszekedünk ezen, de nem érti meg, hogy egyszerűen csak szeretnék végre fölszabadulni. Nem félni, és nem hazudozni, nem megjátszani magam vagy titkolózni. Így hát úgy érzem csak a halál a kiút, de megtenni sosem merem. Mégis mit tegyek? Hogyan javulhatna minden? Hogyan vehetném rá az édesanyámat, hogy kollégiumba költözhessek? Hogyan küzdhetném le a depressziót és a magányt?

Ui. Ha azt írják vissza, beszélgessek erről az anyámmal, semiképp se fogok. Akiknek beszéltem erről, mind ezt mondták, és tudom kedvességből és valójában tényleg csak ez segíthet … De ezt az egy dolgot nem akarom. Köszönöm a megértést és a választ!

Válasz:

Kedves Jalena!

 

Igen, az első reakcióm a történetedre nekem is az, hogy beszélned kellene anyukáddal, el kell neki mondani, amit ide leírtál. Te is tudod ezt, csak félsz megtenni. Nagyon nehéz helyzetben vagy, és szinte érzem a fájdalmadat az írásodban. Szerintem klasszul összefoglaltad, hogy mit érzel, mit kellene, vagy éppen mit nem kellene megtenned magaddal. Az öngyilkosságot látod sokszor kiútnak, de szerintem a kollégiumba költözés sokkal jobb megoldás. Azért is nehéz ez a dolog, mert még kiskorú vagy és a szüleid beleegyezése kell ahhoz, hogy kollégiumba mehess. Van esetleg rokonod, testvéred, barátod, akiben megbízhatsz, vagy aki segítene abban, hogy beszélhess anyukáddal erről? Van esetleg iskolapszichológus a suliban? Szerintem nagyon jót tenne, ha felkeresnéd őt, és őszintén beszélgetnél vele erről. Jó lenne, ha valaki melléd állna és segítene neked ebben.

 

Üdv, Virág

Információ az írórol

Siteadmin

Szólj hozzá!