Mások kérdezték

Nem látok át a helyzetemen

16 éves lány, Varázspálca

 

Kérdés:

Sziasztok! 🙂 Hát hol is kezdjem. A legelső barátommal ’14 telén jöttünk össze. Állítása szerint csak kellett neki valaki. De én ezt nem mindig láttam így. Azóta eltelt egy kis idő. Van, hogy összefutottunk, akkor mosolyogva köszönt, meg hasonló dolgok. Kérdezgette, hogy miújság, hogy vagyok. Nem nagy dolgok de akkor is. Azóta már volt még egy barátom. A mostani barátom akivel április 30-án jöttünk össze, elhamarkodottnak tűnt nekem az egész. Voltak olyan dolgok, amiket nem akartam, de mégis kiharcolta magának, vagy éppen berágott rám, amit viszont nem szerettem, így inkább mindig próbáltam a kedvébe járni és néha azt tenni, amit én igazából nem is nagyon akartam, csak azért tettem, hogy a kedvébe járhassak. A lényeg annyi a dolognak, hogy április 16-án találkoztunk legelőször és akkor már kavargattunk. Semmi komoly, csak smárolgattunk. Azóta találkoztunk már egy jó párszor amíg április 30-ig nem érkeztünk el. Mikor 30-án találkoztunk a szüleim tudta nélkül, akkor megtörtént a dolog. Anélkül, hogy akartam volna. Csinált olyan dolgokat akkor, amik mondható összeségében annak, hogy megerőszakolt. Pl. viszahúzott, erőltetett, hogy akkor is és akkor is, befogta a szám, meg sok hasonló dolgok. Hozzáteszem, nekem ez volt akkor az első. Valahogy ilyenkor veszhettem össze a legjob fiú barátommal is, a barátom miatt. Most a napokba békültem ki a legjobb fiúbarátommal, aki bár már előbb is tudta, hogy megtörtént a dolog köztem és a barátom közt, mostanába meséltem el neki, hogy hogy is történt pontosan. Hogy én nem akartam, és hogy hiába ellenkeztem, nem tehettem semmit. Tudni kell, hogy a legjobb fiúbarátomnak a legjobb spanja az én legelső barátom, akivel ’14 telén jöttünk össze. Nagyon jóba vannak, így hát elmondta neki azt, amit tőlem megtudott, hogy ez megtörtént, és hogy én mennyire nem akartam. A legelső barátomnak tiszta lelke van, ha mondhatom így. Az erőszak ellen van, tényleg mindig mindenkinek csak a jót akarja. Mikor ezt megtudta, a legjobb barátom állítása szerint, ő nagyon kiborult, és tiszta idegbeteg volt utána. Folyton csak azon kattogott az agya, hogy meg kell verni a barátomat, mert ilyet nem tehet egy ártatlannal (velem). Na és én ezen nagyon meglepődtem. Ugyanis a kapcslatot már nem tartjuk, és ennyire felháborodott ezen.. Jó oké, lehet, hogy csak azért volt, mert ő ennek ellene van, az erőszaknak, főleg a ilyennek, de akkor is. Mostanába rengeteget gondolok vissza rá, és hogy milyen volt vele. Őszintén szólva, meglepett, hogy így regált erre, amit velem tett a barátom, és egyben jól is esett. Tudom, hogy mikor őt szerettem, az nem holmi gyerek szerelem volt, ugyanis 3 évig szerettem őt. Holott nemigen foglalkozott velem eleinte. És az igazságot megmondva, van, hogy előtörnek bennem újra a régi érzések. Nem tudom, hogy ez mifajta érzés, hogy pontosan az az érzés lenne-e. És ha belegondolok, akkor úgy döntök mindig, hogy igen, ha adódna rá alkalom, én talán újra összejönnék vele. De nem tudom, hogy miért fogadta így azt, amit megtudott. Talán mert ugyanígy érezne, ahogyan én? vagy csak szimplán sajnál?! Nem tudom a választ és nem tudom, hogy hol keressem, hisz már nem is beszélünk.. És nagyon szeretném, ha segítségemre lennétek, elmondanátok hogy ti mit gondoltok erről, hogy mi állhat a háttérben, hogy őt ez ennyire felzaklatta. Kérlek, segítsetek. :cc

Válasz:

Szia!
Nem egyszerű történetet írtál le nekünk, de köszönjük, hogy vetted a bátorságot és megosztottad velünk!
Megdöbbenve olvastam, hogy azt írtad, még mindig együtt vagy a barátoddal, miután ilyen erőszakosan bánt veled. Senkinek sincs joga a beleegyezésed nélkül tenni veled olyat, amit nem szeretnél! És ha csak azért mész bele dolgokba, mert ő erőlteti, az se sokkal jobb. Nem írtál arról bővebben, hogy milyen most egyébként a kapcsolatotok, de ez az erőszakos-dolog eléggé aggasztó…
Örülök viszont, hogy a legjobb barátoddal végül kibékültetek, és tudtál vele erről beszélni. Ami a volt barátodról derült ki, hogy ennyire felháborodott a veled történteken, valóban nehéz kérdést vet fel. Amint írtad, elképzelhető, hogy még mindig annyira törődik veled és hasonlóan érez irántad, mint te most iránta, és ezért húzta fel magát ennyire. De az is lehet, hogy a közös szép emlékek miatt egyszerűen fontos ember maradtál a számára, de már nem akarna többet kettőtök között, maximum barátságot. És persze az is lehetséges, hogy amint írtad, ő egyszerűen egy rendes srác, és csak az igazságérzete és erőszak-ellenessége került felszínre a veled történtek miatt – ezt nehéz ennyiből megmondani, ezért tényleg komoly dilemma elé állíthatott téged.
Mivel csak ebből a felháborodott reakciójából nem lehet megállapítani, hogy mi állhat a háttérben, ha ennyire fontos személy a számodra, talán érdemes lenne vele újra felvenni a kapcsolatot. Viszont ezt csakis akkor tedd meg, ha előtte tisztáztad magadban, hogy te mit akarsz, és felkészültél arra is, ha esetleg csalódás ér, mert ő már nem akar tőled többet. Hasznos lenne szerintem átgondolnod, hogy milyen is volt a kapcsolatotok ezzel a volt barátoddal, amikor még együtt voltatok – ne csak a szép emlékek jussanak eszedbe, hanem az is, ami esetleg nem működött, ami miatt véget ért az a kapcsolat. Érdemes lenne most folytatni, újrakezdeni? Jobban működne-e most, mint akkor? Működne-e egyáltalán? Az alapján, hogy azt írtad, eleinte nem is foglalkozott veled, és „csak kellett neki valaki”, így nem tűnik egy felhőtlen kapcsolatnak. Persze ezt te tudod a legjobban megítélni, hiszen nem írtál olyan sok részletet róla, hogy hiteles képet tudjak róla kialakítani.
Remélem, tudtam segíteni átgondolni a helyzetet, és közelebb kerülsz a válaszhoz! Ha szeretnél részletesebben beszélgetni a dologról, keress minket bármikor telefonon vagy skype-on! 🙂
Sok sikert a továbbiakban!
Orsi

Információ az írórol

Siteadmin

Szólj hozzá!