Mások kérdezték

Kihagyom

14 éves lány, Angéla

 

Kérdés:

A múlt… Hát igen sokat meghatároz. Ezeket a felemelő és tiszta emlékeket és érzelmeket nehéz volna elfelejteni, magam előtt látom a nyolcadikos énemet, aki rájött, hogy beleszeretett a legjobb barátjába, és tudom most azt várjátok, hogy jöjjön a fiú és minden tökély, hát nem… A legjobb barátom lány volt. Szóval ott tartottam, ja igen a legjobb barátnőm egy lány volt, a neve Szamanta, de én csak Szaminak hívom, szóval ő hetedikes volt, én meg nyolcadikos, és mint tudjuk, hamar elment az év, utolsó hónapján a sulinak elmondtam neki, hogy szeretem, tudom tudom hülyeség, de megtettem, ő meg véletlenül kikotyogta, az az egy hónap, ezáltal nekem legalábbis meg volt pecsételődve, ő közölte, hogy nem szeret, én összetörtem… mert pár nap múlva közölte, hogy nem szeret, de aznap voltam náluk, beszélgettünk és nekem csak egy dolog volt előttem… szeretem, és nem akarom elveszteni és ahogy néztem felé fordultam, mindent kivertem a fejemből és megcsókoltam, éreztem a száját és éreztem, hogy hátra húzódik és akkor jöttem rá, hogy mit csináltam… hirtelen zavarba jöttem és csak azt hajtogattam, hogy bocsánat, bocsánat de ő csak annyit mondott ,,nyugi semmi baj” a helyett, hogy ott megmondta volna ezt üzenetben közölte… és fájt, hogy megmutatta az üzenetet szinte mindenkinek, még mindig szeretem, két éve jöttem rá, hogy a lányokat szeretem, egy és fél évig keményen küzdöttem ellene, hogy én csakis a fiúkat szeretem, de rájöttem, hogy háááát kiscsillag nem ebben és a suli nem csak ebben keserítette meg az életem, szinte mindegyik tanár utált és még az is ott van, hogy egy éve már, hogy felvettem az emo úgymond életérzést, aki tanult az tudja miről szól, így ott álltam egy olyan suliban, ami nem a kedvességéről híres, konkrétan egy gettó suli és ott mindenki úgy nézett rám, hogy az emos leszbikus, abba a suliba mindkettőt lenézik, a szüleim elvátak, de mindkettő kőkeményen hisz Istenben, így ha megtudnák, szerintem kitagadnának, de előbb vagy utóbb megtudják, de hogyan mondjam el nekik?

Válasz:

Kedves Angéla!

 

Valóban nem lehet könnyű ez a helyzet számodra, de már az bátor dolog, hogy felvállaltad és elmondtad az érzéseidet a barátnődnek, Szaminak, valamint, hogy hozzánk fordultál segítségért. Bizonyára nehéz odaállni a szülők elé, és megmondani nekik, hogy a lányokat szereted, de ők a szüleid és szeretnek téged. A szüleidnek nem tudom, hogy egyszerre akarod elmondani, vagy külön-külön, mivel írtad, hogy elváltak, de ha esetleg külön mondanád el, én azt mondanám annak, mondd el előbb, akivel könnyebb beszélned, és úgy gondolod, jobban megértené, majd utána a másik szülődnek is elmondanád vagy akár közösen. Nem érdemes ezen sokat kertelni, a legegyszerűbb, ha nyíltan és őszintén elmondod az érzéseidet. Azt nem tudhatom, hogy reagálnak majd, de valószínűleg kell, nekik idő mire ezt megemésztik és elfogadják. Te is légy egy kicsit türelmes velük szemben majd. Nehéz kiállni a szülők elé, de gondolj arra, hogy a barátnőd elé is bátran odaálltál és felvállaltad az érzéseidet.

Sok sikert kívánok a továbbiakban, és ha még lenne kérdésed, vagy csak szeretnél beszélgetni, nyugodtan írj, vagy hívj minket az ingyenes telefonszámon!

 

Niki

Információ az írórol

Siteadmin

Szólj hozzá!