Mások kérdezték

Hogyan szerezzek több akaraterőt?

15 éves lány, CassandraC

 

Kérdés:

Az lenne a problémám, hogy semmiben nem vagyok elég biztos és próbálnék leszokni valamiről (az legyen a saját dolgom), de egyszerűen nem bírok vele…

Válasz:

Szia!

 

Ez a bizonytalanság elég kétségbeejtő lehet most! Túljutni rossz szokásokon, cigizésen vagy túlzott nassoláson nehéz út, de nem lehetetlen! Ha próbáltad már, de nem sikerült, akkor fel a fejjel, mert megvan benned az akaraterő, hogy nekiállj! Csak nem találtál még olyan módszert, amivel elérheted a sikert!

 

Első körben keress vonzó indokokat, hogy miért is lenne jó abbahagyni azt, amit csinálsz! Milyen előnyökkel járna, ha nem folytatnád? Akár kiírhatod kis cetlikre is, hogy jobban motiváljanak!
Aztán keress olyan rituálékat, cselekvéseket, amit a rossz viselkedés helyett tudsz csinálni, amikor rád jön az inger. Az a jó, ha ez valami kellemes dolog, amit amúgy is szeretsz csinálni.

Ha vannak kritikus helyzetek, amikor gyakran előjön ez a szokás, akkor azokra érdemes előre készülni. Mit tudnál egy ilyen helyzetben máshogy csinálni? Ha már van valami módszered, ami beválik, akkor azt mindig elő tudod venni.
Ünnepeld meg, ha hosszabban nem jelent meg ez a rossz szokás! Ha naponta többször szokott jelentkezni, akkor egy tünetmentes nap után, ha pár naponta, akkor egy hét után. Tűzz ki előre egy időközt, ami nem túl hosszú és ha sikerült teljesíteni, akkor kényeztesd magad, mondd el magadnak, mennyire büszke vagy és kívánj sok szerencsét a következő időszakokhoz is!

És ne keseredj el, a visszaesés normális. Lényeg, hogy ne add fel, próbáld meg újra!

 

Ha drogról szeretnél leszokni, akkor nagy eséllyel fog kelleni külső segítség. Ebben az esetben, vagy csak amúgy is bátran hívj minket a 0680-911-888 ingyenes számon vagy írj ránk Skype-on (hétköznap 3 és 9 óra között, hétvégén 6 és 9 óra között) és megbeszéljük a továbbiakat!

 

Sok sikert,

Nelli

Információ az írórol

Siteadmin

Szólj hozzá!